varosunkrol
 
 
 
 
 
Táncsics Mihály
(1799-1884)
           

Táncsics (eredeti néven Stancsics) Mihály a felvilágosodás nagy századának utolsó esztendejében, 1799. április 21-én született egy Bakony széli falucskában, a Veszprém megyei Ácsteszéren. Anyja szlovák, apja horvát száramzású telkes gazda, Eszterházy László gróf uradalmának robotosa. A fiatal Táncsics húsz éves koráig a falusi pórfiók életét élte, majd kitanulta a takácsmesterséget. A falusi kézművesség kereteit szűknek érző fiatalembert azonban ez az"emelkedés" nem elégítette ki. Ahogy néhány évvel korábban a jobbágyparaszt elnyomottságát, most a kézműves kiszolgáltatottságát érezte elviselhetetlennek.

"Előbb, mint falusi paraszt legény, utóbb, mint szintén falusi mesterlegény éltem, s a két állapotot magam tapasztalása után összehasonlítva azt kell vallanom, hogy a kettő között valami elválasztó falat nem bírtam fölfedezni" - írta később életének e sorsdöntő szakaszáról.

Elhatározta, hogy iskolamester lesz. A meglehetősen jól olvasó, rendesen író, a számolás alapműveleteivel tiszában lévő parasztfiút szívesen alkalmazták képesítés nélkül is "segédtanítóul". Tudásszomja azonban tovább hajtotta. Elvégezte Budán a tanítóképzőt, de hiába volt minden rábeszélés, tanítói oklevelével kezében sem vállalt tanítói állást. A képezde után 24 éves korában nekivágott a latin iskolának.A nyári szünidőket országjárásra, ismereteinek bővítésére fordította. Tanulmányait nem fejezte be, érdeklődése az irodalom és Horváth István hatására a magyar nyelvészet felé fordult. Nagy kelendőségnek örvendtek számos kiadást megélt könyvei. A harmincas évek első felében házitanítóskodott Szalmássy bárónál, majd Kolozsvárott gróf Teleki Sándor mellett.

1836-ban Pesten, a külső Józsefvárosban telepedett le. A haladó gondolkodású, fiatal írókkal kötött ismeretsége és barátsága, a reformkor politikai irodalmának tanulmányozása, a reform országgyűlések figyelmét a politika felé terelték. Nagy hatással volt rá a francia felvilágosodás irodalma. Nézeteinek alakulására, fejlődésére nagy hatással volt közel öt hónapos nyugati utazása 1846-ban. Nemcsak kéziratainak szerzett kiadót, de sok tapasztalatot is gyűjtött. Bejárta a német városokat, majd Párizst és Londont. Egy rabnak és Népkönyv című, Lipcsében megjelentetett munkái miatt eljárást indítottak ellene, ezért hazatérése után a későbbi 1849-es forradalmi kormány külügyminiszterének, Batthyány Kázmér grófnak bródi birtokán rejtőzött. 1847 márciusában rejtekhelyén elfogták és sajtóvétségért bíróság elé állították, a tudatlan köznép felizgatásával vádolva. Budai börtönéből 1848. március 15-én szabadította ki a pesti nép, az ifjúság.

Kiszabadulás után együtt küzdött Petőfivel, a Madarász testvérekkel, a márciusi ifjakkal a forradalom vívmányinak biztosításáért és továbbfejlesztéséért. Április elején megindította Munkások Újsága címmel néplapját. Már az elnevezéssel is jelezte, hogy nem csupán és nem is elsősorban a volt jobbágyokhoz akar szólni, látva Táncsics nem helyeselte, nem is helyettesítette a paraszti sérelmek önkényes orvoslását, de lapjában és a nemzetgyűlésben állandóan figyelmeztett a nép elkobzását és szétosztását a zsellérek, a haza védelmében fegyvert fogók között, az egyházi birotokok állami tulajdonba vételét, a vallásszabadságot, az egyház és állam szétválasztását, a polgári házasság vezetését, a nemesi címek eltörlését. Világos után Táncsics is osztozott a forradalmárok sorsában. Halálra ítélték és távollétében "kivégezték". Közel nyolc esztendeig rejtőzött a házában készített földalatti búvóhelyen. Írói munkásságát az illegálitás éveiben is folytatta. Bujdosása idején írt röpirataiban Táncsics elemezte 1848-49 tanulságait, olvasóit ellenállásra szólította fel az önkényuralommal szemben, felkelési terveket készített.

1857-es amnesztia alkalmából iskolánk névadója is kegyelmet kapott, de rendőri felügyelet alá helyezték. Az 50-es évek végén aktívan bekapcsolódott a Habsburg-birodalom önkényuralmi rendszerének válsága nyomán kibontakozó nemzeti mozgalomba. 1860. március 15-én az egyetemi ifjak által rendezett tüntetés szervezéséért ismét letatóztatták, majd lázító röpiratok terjesztése miatt vádat emeltek ellene, az ítélet 15 évig tartó börtönbüntetés. Betegen, csaknem teljesen megvakulva szabadult hét évig tartó második rabságából a kiegyezéskor. Közel hetvenévesen sem gondolt visszavonulásra. Betegen, egy súlyos, de sikeres szemműtét után ismét bekapcsolódott a politikai életbe. Az 1869-72-i országgyűlésen interpellált a választójog kiterjesztése, a virilizmus megszüntetése, az egyház és az állam szétválasztása, a zsellérek földhöz juttatása érdekében. Ezt követően már visszavonult a közélettől. Élete utolsó éveiben, változatlanul figyelemmel kísérve a közügyeket, önéletrajzán - memoárirodalmunk egyik legeredetibb, legértékesebb alkotásán - dolgozott és összes művei gyűjteményes kiadását készítette elő. 1884. június 28-án halt meg. A Bodzafa utcai lakásán felállított ravatalnál munkások álltak díszőrséget.

"Táncsicsot pedig a nép úgy szereti, hogy Kossuthunk után nálánál nincs kedvesebb embere."

A föld népe ragaszkodott a Táncsics által hirdetett eszmékhez, szerette azokat. Nem véletlen, hogy az 50-es évek úrbéri pereiben igazukat követelő parasztok rá hivatkoztak, hogy őt idézték még a századfordulón is a Viharsarok nincstelenjei.